Bagon a telep helyzetéből, a benne élő családok anyagi lehetőségeiből, az aluliskolázottságból, a munkanélküliségből adódó társadalmi kirekesztődésük, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó kilátástalanság, céltalanság erősen megjelenik. A fentiek mellett megfigyelhető, hogy Bagon a fiatalok körében tipikus életutak jelennek meg: 13-14 éves korban elkezdenek a fiatalok bandába verődni, kábítószert használnak, egyre több az iskolai magatartási problémájuk, kimaradnak az iskolából és bűncselekményeket kezdenek elkövetni.
Bemutatkozó közösségek
TÖLTŐDŐ - öko közösségi tér és anyaközpont
Egy olyan központot raktunk össze az érdeklődési köreinkből, amivel szerintünk otthonosan tudjuk a közösségünket vendégül látni, hitelesen informálni és reméljük jó példával elöl járni társadalmi és környezetvédelmi szempontból.
Keresés
Aktuális hírek
Köszönettel vettük az Exodum Kft. támogatási felajánlását, mely egy acélvázas 3 x 6 méteres rendezvénysátor. Igy egy kicsi könnyebb lesz a közösségszervezési munkánk!
"Helyi ügyekben kiállunk az élhető, zöld város mellett: akár Újbuda túlépítése, akár a Galvani híd beruházásról van szó és véleményeztük a kerületi klímastratégiát és a környezetvédelmi programot is... A KörTér az Új Koma Háló tagja. Együttműködünk más újbudai szervezetekkel is pl. a Védegylettel és a Hamzsabégi sétányvédő POPÉK-kel. A Galvani körúttal kapcsolatban összefogtunk a Kiserdővédőkkel és a StadiOFF csapatával."













